Zille Manufaktúra

Zille Manufaktúra


Káró szett

2016. október 17. - Hartmann Zille

Gondoltam kipróbálom a négyszög formánál a közepén lyukas mintát. Ugyanúgy, mint a háromszögnél, most is elég stabil fonás jött létre. Ellentétes színűre készítettem a fülbevalókat a medáltól, mert így akár külön is hordható.

Tovább

Shamballa karkötő

Ezt a formát is ki akartak próbálni. Végül is nem is olyan nehéz csak arra kell figyelni, hogy ne legyen túl szoros a zsinór a gyöngy körül. És, hogy a zsinór lánggal olvasztható legyen, mert a zárást másként nem lehet megoldani. Igaz, hogy ezek a gyöngyök barnás, márványos színűek én mégis ezt a…

Tovább

Egy újabb bogyó.

Ezt a bogyót kimondottan a memória nyaklánchoz készítettem. Már eleve a nyakláncra fűztem, mert amikor úgy szerettem volna, hogy levehető legyen nagyon bumfordi lett. Így igazán passzol a nyaklánchoz és ha még el is fordul akkor is ugyanazt a mintát mutatja.

Tovább

Zöld fürtök

Egy rakásra való zöld csepp alakú gyöngyöm volt és már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a fajta alakzatot. Sikere lett, mert már az első piacra amire kivittem sikerült eladni és a gazdája rögtön kicserélte az akkor a fülében lévő fülbevalóval. Így a régit csomagoltam el neki.

Tovább
süti beállítások módosítása